Szakköreink
Aerobik szakkör
A zenét és mozgást kedvelő tanulóink szívesen választják szabadidős elfoglaltságnak heti szinten az aerobik szakkört. Aktív részvétellel nemcsak egészségük megőrzéséért tesznek, hanem ritmusérzékük is fejlődik. Minden tanévben koreográfiát is betanulnak a gyerekek, mellyel az iskolai alapítványi bál műsorában szerepelnek.
A szakkör vezetője: Szakosné Biczó Marianna
Angol szakkör
Az angol felvételi szakkör célja az iskolai tehetséggondozás keretében, a 7. 8. osztályos tanulók idegen nyelvi kompetenciájának fejlesztése változatos munkaformák alkalmazásával. A nyelvelsajátítás területén a korábbiakhoz hasonlóan fontos cél a beszédértés és a beszédkészség fejlesztése, melyhez felzárkózik az olvasott és írott szöveg értése is. A készségek fejlesztése komplex módon történik. A digitális kompetencia fejlesztése is hangsúlyos, hiszen a gyerekek IKT-foglalkozások keretében kreatív, érdekes és kihívást jelentő feladatok megoldása során sajátítják el az idegen nyelvet.
A szakkör vezetője: Sabján Szilvia
Énekkar
Iskolánkban jelenleg két énekkar működik: egy az alsó, egy pedig a felső tagozaton. A gyerekek megismerkednek a korosztályuknak megfelelő gyermek-és népdalokkal, műdalokkal, pop- és musicalslágerekkel. Az előadások során törekszünk az élőzenés megszólalásokra, általában zongorakísérettel csendülnek fel dalaink. Rendszeres résztvevői vagyunk az évente megrendezett Alapítványi bálnak, ahol üdítő slágerekkel szórakoztatjuk a közönséget. Az év egyik legkiemelkedőbb ünnepe a Karácsonykor felcsendülnek gyermekeink ajkán a legcsodálatosabb karácsonyi dallamok. Fontos szerepet töltünk be iskolánk évzáró rendezvényén, ahol búcsúztatjuk ballagóinkat és köszöntjük az elkövetkező vakációt.
Az énekkar vezetője: Felföldiné Gerencsér Krisztina
Matematika szakkör
A matematikát általában “száraz” és unalmas tantárgynak tartják. DE EZ NEM IGAZ! A matematikát lehet jókedvűen, mosolyogva, élvezettel tanulni. Erre jó példa a „matematika tehetséggondozó” szakkör, ahol a tanulók egyéni és csapatverseny formájában, játékos módon ismerkednek e fontos tantárgy elemeivel, a versenyfeladatok izgalmas megoldásaival. Sokszor ellátogatunk a számítógépes terembe is, ahol nagyon sok érdekes kihívással találkozhatsz egy-egy interaktív matematikai vagy logikai játékprogram formájában.
A szakkör vezetője: Tóth Attila
Magyar felvételi előkészítő
Szakkör célja, hogy a mindenkori 8. évfolyamos tanulókat felkészítse a középiskolai írásbeli felvételi dolgozat lehető legsikeresebb megírására. Az I. félév anyagát döntően ez jelenti. Emellett alkalmanként a különböző versmondó versenyekre is a szakkör keretein belül készülnek fel a felső tagozatos tanulók.
A szakkör vezetője: Kapus Melinda
Média szakkör
Pókaszepetk környéke tele van természeti csodákkal, amit érdemes megörökíteni. Szakkörünk elsődlegesen a fotózással és a képszerkesztéssel foglalkozik. Járjuk a természetet, és fotózunk, hogy másokkal is meg tudjuk osztani a szép dolgokat.
A szakkör vezetője: Tóth Attila
Természetjáró szakkör
Pókaszepetk a Felső Zala- Völgyében fekvő kis falucska. Eben a csodálatos természeti környezetben található iskolánk. Nyugatról lankás dombok, virágos mezők, keletről a Zala kanyargós ezüst csíkja határolja a szőlőhegyek ölelésében. Alsós természetjáró szakkörünkkel havonta barangoljuk a vidéket. Meglessük a költöző fecskéket, a félénk őzeket, a fák lombjaiban megbújó mókusokat. Óvjuk a rétek tarka virágait, a ciripelő rovarok népes táborát. Közösen fedezzük fel a dombok közt megbúvó öreg szőlők és gyümölcsök rejtekében az évszázados boronapincéket, a Kemendi hegy koronáját, a Szent Kristóf kápolnát és az alatta emelkedő regélő Várdombot.
A szakkör vezetője: Vikár Tibor
Rajz szakkör
A hosszú évek óta működő szakkörön érdekes eszközökkel, technikákkal, ábrázolási módokkal, a képzőművészet nyelvezetével ismerkedhetnek meg a gyerekek. Őket érdeklő témák feldolgozásán keresztül fejlődik esztétikai érzékük, kézügyességük, ízlésük. Képesekké válnak képi jelrendszer segítségével kifejezni önmagukat, hasznosan eltölteni szabad idejüket. A rajzpályázatok lehetővé teszik, hogy megmérettessék magukat, növeljék önbizalmukat.
A szakkör vezetője: Tóthné Pintér Erika
Sport szakkör
Az iskola a gyermekeknek általános és sokoldalú képzést biztosít testnevelésből. Az iskola rendelkezésére áll egy 288 m2–es tornaterem, ideális körülményt teremtve az intézmény minden tanulójának a testedzéshez. Iskolánknak szerves része a testnevelés oktatás, melynek fontos célja az egészséges életmódra nevelés, valamint Pókaszepetk falu utánpótlás sportjának biztosítása, a mozgás és a sport megszerettetése a felnövekvő generációkkal. A tornaterem mellett betonos kézilabda pálya, 22x50m-es füves labdarúgó-pálya, súlylökési lehetőség, távolugró gödör, 100 m-es salakos atlétikai futópálya, és a négy labdajáték oktatásához szükséges labdamennyiség áll rendelkezésünkre a testnevelés oktatásához, sportképzéshez.
A szakkör vezetője: Kovács Tamás
HITVALLÁSUNK
” A tanulás nem felkészülés az életre, a tanulás maga az élet.”
Azt szeretnénk elérni, hogy az intézményeinkbe járó gyermekek, tanulók társadalmilag hasznos, egyénileg sikeres emberekké váljanak.
Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola
8932 Pókaszepetk, Arany János u. 7.
Tel.: 06-92/584-020
E-mail: festetics.iskola@gmail.com
A weblapot fejlesztette: Tóth Attila