Áprilisban újra útra keltünk. Az időjárás is kegyes volt hozzák. Mikor késő reggel, kilenc óra tájban elindultunk még kicsit hűvös volt. Szükség volt kabátra, de mikor az istvándi játszótérre értünk, már lekívánkozott rólunk minden melegebb ruhaféle. Itt kicsit megpihentük, ettünk, ittunk, játszottuk, fogócskáztuk, majd folytattuk utunkat a hajdani „Vásáros” úton. Zalaistvánd község utolsó házait elhagyva a messzeségben kibontakozott előttünk a Dötk- dabronyi dombvonulat.
Természetesen, nekünk zalaiaknak, kiknek szülőföldjét a Zalai-dombság öleli körbe heggyé emelkednek a lakás dombok. A tavasz már bontogatja a fák lombjait, amelyek lassan zöld ruhát fognak ölteni. Az útmenti szántóföldeken a gabonavetés is zölden kisarjadt. Itt-ott már előbújt közte néhány mezei virág is. A Foglár- patak hídjához érve szusszantunk egy kicsit. A nádban gazdag patakban megcsodáltuk az apró vízi világot, a piócák, molnárkák birodalmát. A mezőket magunk mögött tudva „felkapaszkodtunk” a hegyoldalba, amelyet több pihenő közbeiktatásával tudtunk csak „legyőzni”.
Az erdő fái alatt medvehagymák tömege bontogatta szirmait, a vérehulló fecskefű sárgás virágával csalogatta a méheket. Az erdő útjain barangolva a fáknak köszönhetően kicsit enyhébb volt a hőmérséklet. A Nap sugarait a fákon sarjadó levélkék megszűrték, így nagyon kellemes volt itt az idő. Az utunkat néha egy-egy kiszáradó dagonya próbálta keresztezni, de ügyesen ki tudtuk kerülni. Dabronyi völgy határát elérve az utunkat szegélyező horhosban haladtunk tovább. Itt megtapasztaltuk az elmúlt hónap viharos időjárását. Hatalmas idős tölgyeket döntött a szél az egykori patak medrébe, az apró rovarok nagy örömére, amely élelmet és rejteket biztosít számukra. Meglepetésünkre a számunkra „örökké” sáros, pocsolyás dabronyi tóhoz vezető rövid útszakasz teljesen száraz volt. Igaz, elég hepehupás a gyakori járműforgalom miatt (főleg a terepjáróknak köszönhetően), de száraz cipőkkel értük el a horgásztó mellett kialakított pihenőhelyet. A tó körül már az idei nád sarjadt, a víz felületén pedig a parti fák virágszirmai úszkáltak, jelezve a tavasz beköszöntét.
Megpihentünk egy kicsit majd körbejártuk a tavat és gyönyörködtük a tavaszi Nap játékában, ahogy meg-megcsillant sugara a tó által tartott tükörben. Mikor a természetet járjuk, gyorsan múlik az idő, így volt ez most is. Elmúlt dél, majd még utána egy egész óra. Indultunk vissza a dabronyi erdő birodalmából, igaz kicsit lassan, gyakorta meg-megállva, hogy mindenki együtt tudjon haladni, mert számunkra korábban nem járt ösvényen vezetett a visszaút Istvándra. Jó két óra barangolással értünk a végcélunkhoz: a pókaszepetki iskolához.
Vikár Tibor
