November utolsó hete szelesen, borongósan köszöntött minket. 29-én, pénteken szemerkélt az eső, a szél pedig az őszi faleveleket postázta az út egyik oldaláról a másikra. Szombatra elcsendesedett az idő és az időjárás előrejelzés is szép időt jósolt. Kicsit dideregve indultuk iskolánktól Zalaistvánd irányába. Később a dombok tövében, a hajdani vármegyei úton bandukoltunk Kemend felé. Közben meg-megálltunk kicsit pihenni, falatozni.
A Sárkány völgyben sárkányokat nem találtunk, de egy csörgedező forrást viszont igen. Környékét vastagon betakarta az őszi levélszőnyeg, melyen meg-megcsúszott a völgy oldalt meghódítani akaró lábunk. Kis erőlködéssel mégis sikerült a völgy mellett haladó útra visszatérnünk. Kemend határában elértük a piros sávjelzést, amelyet Gyűrűs irányába követtünk. Az út jobb oldalán a fák között megbújva egy felújítás előtt álló boronapincét találtunk, ajtajára egykori tulajdonosa vörös festékkel keresztet festett fel. Reméljük, hogy a pincét sikerül tulajdonosának megmenteni a további pusztulástól. Tovább haladva egy feneketlen kútra leltünk.
Az egykor jobb sorsú kút még dacol az idővel, de vize már elapadt. Talán egy rejtélyes boszorkány vagy sárkány rejtette el vizét, de hogy hova, azt már csak a régi öregek tudják, kik egykor kezük munkájával dolgozták meg a domboldalakat, s e kút vizével oltották szomjukat. Délidőben pedig unokájuknak meséltek a hegyek kincsét, vizét őrző csodás lényekről.
Azóta sok idő telt el, a mesélők az égiekhez költöztek, unokák pedig szétszóródtak a nagyvilágba. A mese maradt, de valahol elbújt a végtelen idő homályában. Az erre járókat már csak az öreg kút és a vele szemben lévő kereszt emlékezteti a hajdani időkre. Itt egykor nem erdő, hanem virágzó gyümölcsösök voltak. Körülöttünk ezer színben pompázott az őszi erdő. Néha még egy-egy kora őszi virág is előbújt levélrejtekéből, de a természet már a télre készült. A huncut november ezt nem akarta engedni: hol zimankót, havat hozott, hol a nap melegével csalta elő a tavasz virágait. Délre fordult az idő, ezért elindultunk visszafelé. A kemendi kápolnánál meglepetést találtunk, egy festett követ, kis levél kíséretében. Köszönet Ildikónak, ki a követ a kápolna tövében elhelyezve Sárának nagy örömet szerzett. Gyönyörködtünk az őszi tájban, a végtelen látóhatárban. Szép napos időnk volt, így nagy távolságokat járt végig tekintetünk. Kicsit pihentünk, majd újra útra keltünk, mert az idő is gyorsan haladt velünk és Istvándon még meglepetés várt ránk.
Utunkat egy régi horhoson próbáltuk rövidíteni, de a természet nagy részét újra birtokba vette. Így kicsit küzdenünk kellett kóróval, vízmosással. Istvándra beérve, Laci bácsi házához siettünk, hol finom teával és palacsintával fogadtak bennünket. Megköszönve a szíves vendéglátást sok élménnyel gazdagodva indultunk haza.
Vikár Tibor
