Az idei ősz igen szeszélyesen köszöntött be a Zala-völgyébe. Napos száraz időszak és esős éjszakák váltogatták egymást kisebb nagyobb megszakításokkal. így október elejére tervezett túránkat többször is el kellett halasztanunk. Bizakodva a természet kegyességében túránk új időpontját október 25-re terveztük be. Az időjárás előrejelzés borús, esős időt jósolt erre a hétvégére is. A túrát megelőző napokban meg is érkezett a beígért bőséges eső első hulláma, de a száraz nyári időjárás miatt a zalai föld hamar mélyen magába szívta a számára életet jelentő áldást. Másnap a föld felszínén alig volt nyoma a zivatarnak. Október 24 -én, pénteken csodás volt az idő, de estére újra beborult és esett. Ugyan, nem olyan intenzitással, mint előző este, de reggelre a nyomai mindenhol láthatóak voltak. Szombat reggelén a nap nehezen kelt fel, a zalai táj ködben úszott, alig lehetett ellátni pár száz métert. Ennek ellenére a megbeszélt időpontban tizenöten gyűltünk össze iskolák bejárata előtt. Nagy várakozással indultunk neki tervezett túránknak. Igaz, a távoli cél az istvándi erdőalja még a párás ködben bújócskázott a felkelő nappal.
Istvándon még két tanuló csatlakozott hozzánk. Hogy a hűvösen induló túránkhoz némileg felmelegedjük, egy finom teára való meghívást elfogadva betértünk Kustán Laci bácsihoz. Közben a köd is lassan oszladozni kezdett, így a jó időben bizakodva indultuk tovább megköszönve Laci bácsinak a vendéglátást. Utunk során érintettük a község közepén őrt álló Pusztatornyot, amelynek harangja századok óta szolgálta hűen a község lakóit jóban-rosszban. Hirdette, ha új lakója született Istvándnak, és az örökre eltávozókat elkísérte utolsó útjukra. Érces hangon jelezte, ha községben valahol felszállt a tűzkakas. Szolgálatát részben jó százötven éve a község végén őrtálló evangélikus templom harangtornya vette át. Az evangélikus hit békésen megfért a katolikussal Istvándon az évszázadok során. A két vallás hívei máig a legnagyobb testvériségben élnek egymást segítve, példát állítva a vallási szeretetnek. Istvánd ősi evangélikus temploma falai között országos hírű festményt őriz Barabás Miklós festő keze nyomán. Az oltárkép a Megváltó Krisztust ábrázolja a keresztfán. A templom mellett áll az evangélikus gyülekezeti ház, amely hajdan gyermekzsivajtól volt hangos. Itt volt egykor a gyülekezet iskolája, most közösségi célokat szolgál az épület. Az iskolához tartozó udvarban pedig a szorgos községi kezek játszóteret és pajtát alakítottak ki, jó lehetőséget biztosítva a kikapcsolódáshoz. Kis csapatunk itt pihent meg, elfogyasztva a tovább haladásra erőt adó tízóraiját.
Rövidesen újra útra keltünk. Előttünk a zalai dombok előbújtak a ködös párából és a fák őszi ruhájukban a szivárvány minden színében pompáztak. Csodálatos ilyenkor a Zala- völgyi táj. Kisebb megszakításokkal, pihenőkkel a környező vadász lesek birtokbavételével jó másfélórás gyaloglás után értük el Dötk községet. A játszóteret mindjárt használatba vettük és pihenésként játszottunk kicsit. Megcsodáltuk a közelben lévő Noé Borház szőlészeti-borászati kincseit, a Zala vidék ősi építészeti emlékét. Hajdan a környéken minden gazdának volt hegyi hajléka, ami egyben a helyi közösséghez való tartozást is szimbolizálta. Azonban e nemes hagyományt a gyorsan változó világunk, talán nem örökre, a múlt homályába temette. Hegyi sétáink során örömmel tapasztaljuk, hogy egy-egy elhagyott hegyi birtokot újra művelés alá fogtak a dolgos kezek. Igaz, kicsit másképp, mint egykor őseink tették. Talán a vészt, amely napjainkban nagy súllyal nehezedik a szőlőültetvényekre sikerül majd megállítani. Pusztuló tőkék helyébe újat kell ültetni. Természetesen kicsit kalandoztunk is a Dötki patak medrében. Megnéztük a patakon átívelő vashidat kívülről és egy kicsit alulról is. Az idő gyorsan múlt, amelyet a déli és később az egyórás harangszó is jelzett.
Búcsút vettünk a vendégszerető községtől, megköszönve a szíves vendéglátást és visszaindultunk Pókaszepetkre. A Nap már fenn ragyogott, a reggeli ködös párának már nyoma sem volt. Utunkat néha- néha próbálta gátolni egy- egy méretes pocsolya, amelyet sikerült leküzdenünk, de cipőink közben a friss sártól súlyukban duplájára növekedett. Bármennyire is ragaszkodott cipőinkhez a sár, mi azért mégis megszabadultunk tőle egy kis bot segítségével. Nagy fáradsággal fél háromra értünk vissza Pókaszepetkre. Nagyon jól éreztük magunkat. Mindenkinek ajánljuk, ha ideje engedi túrázzon a Zala- völgy csodás tájain. Minden évszakban más -más arcát mutatja meg a kíváncsi szemek számára a természet.
Vikár Tibor