Az 1848-at követő önkényuralmi rendszer Magyarországon is követendőnek tekintette az osztrák iskolarendszert. Felügyeletükkel a katolikus egyházat bízta meg, függetlenül attól, hogy ki volt az iskola fenntartója. A vidéki népiskolákra a helyi plébánosok ügyeltek. Vidra Ferenc ollári plébános komolyan vette feladatát, ez több, a Szolgabírósághoz rendszeresen írt panaszleveléből is kiderül. Felügyelői feladatának nehezen tudott eleget tenni, mivel Szepetk Ollártól az akkori közlekedési viszonyok miatt háromnegyed óra járásra volt. A szepetki tanító, kihasználva a plébános távollétét, oktatói feladatát rendszertelenül látta el. Ezen okból a vegyes házasságban élő szülők a szepetki hanyag tanításra hivatkozva Istvándra járatták gyerekeiket. Így félő volt, hogy ezek a diákok a katolikus egyháztól elszakadnak.
1853-ban Szepetken vasárnapi iskola is működött. Vasárnaponként azok a felnőttek jártak iskolába, akik nem sajátították el a számolás és írás tudományát.
Az úrbéri viszonyok rendezésével a falu lelkésze és mestere több természetbeni szolgáltatástól volt kénytelen megválni. Elmaradtak az évenként szokásos 10-15 öl tűzifa és a lélekgabonának jelentős része. Emiatt az 1832-es Egyházlátogatási Jegyzőkönyvben megállapított tanítói javadalmat meg kellett változtatni úgy, hogy a községtől vagy az uradalomtól kapják-e meg a korábban élvezett járandóságot. A mesterek 1858-ban továbbra is kapták a kántori jövedelmet. Gyermekenként negyedévre 15 krajcárt kaptak a szülőktől, de a téli fajárandóság elmaradt, mivel a cselédgyerekek szülei ezt nem tudták biztosítani. A tanító önként lemondott járandóságáról, hogy a cselédgyerekek is járhassanak iskolába.
Nagy veszteség volt a szepetki tanítóra nézve, hogy egy császári rendelet értelmében nem lehetett egy személyben a falu tanítója és jegyzője.
Vidra Ferenc plébános sokat harcolt azért, hogy Szepetken, ahol a legtöbb a hívek száma egy templomot építsenek, mire az Uradalomtól egy kis beltelket kaptak a hívek. Vidra a templom felépítése előtt egy plébániát szeretett volna építeni, ezért az iskolaház tőszomszédságában Kapus Mihály félholdas beltelkét 440 Ft-ért az egyház részére megvették. Annyi pénz nem gyűlt össze a hívektől, hogy a plébániát fel tudják építeni, ezért a beltelket bérbe adták. 1863-ban Peternius József volt a falu iskolamestere, aki szintén olyan törekvő egyéniség volt, mint Vidra plébános. Ahogy a közmondás is tartja: „Két dudás nem fér meg egy csárdában.”. Peternius Józsefet választották meg jegyzőnek. Vidra beadványokkal ostromolta a kapornaki Szolgabíróságot, hogy ne engedjék Peterniust jegyzőnek megválasztani, mert akkor nem tud eleget tenni tanítói feladatának. Az ellentétek mélyebb oka az volt, hogy Vidra Ferenc meg akarta szerezni az iskola melletti kis mesterkertet. Peternius ebbe nem ment bele, és megakadályozta, hogy a plébánia felépítésére kiadják az építési engedélyt. Peterniust Istvándon, Pakodon, Kemendolláron megválasztották jegyzőnek, így a környéken „hatalomra tett szert”. 1866-ban Szepetken és Istvándon újra megválasztották jegyzőnek, és megyei esküdt lett, ami szolgabírói gyakorlattal járt. Peternius kibérelte a hívektől a plébániaháznak szánt telket, és azt az iskolaházhoz csatolta. Nem engedte, hogy a hívek kocsit küldjenek Ollárba papjukért. Így az 1863-ban felépült templomban a „harang sem szólt, és nem miséztek”. A mester a templom kevés pénzén gyertyákat vásárolt, amire nem volt szükség, a Kemendi kápolna felújítását feleslegesnek tartotta. 1866 augusztusában a zalaszentlászlói ferences zárdából Peternius elhozatta Leander atyát, hogy az „üres szepetki templomban” tartson misét. Ezzel betelt a pohár Vidra és Peternius között. A veszprémi Püspökségnek kellett a vitát rendeznie. Vidra részgyőzelmet aratott. A Püspökség kötelezte a híveket arra, hogy papjukért kocsit küldjenek, és a jegyző nem szólhatott bele az egyház ügyeibe. Peternius azonban megtiltotta a segédtanítónak az ostya sütését, így Vidra kénytelen volt ezt maga készíteni.
Peternius nem sokkal ezután vármegyei beosztást kapott, így elkerült a faluból. Vidra 1866 végén meghalt, így véget ért az iskolamester és a plébános háborúskodása. Szepetken megnyugodtak a kedélyek. Így érte meg a falu a kiegyezést, és az azt követő polgári átalakulást, ami a vidék egész addigi életét gyökeresen megváltoztatta.
Vikár Tibor
