Forró, száraz nyarunk után egy kis esős idővel köszöntött be a szeptember. A természet már késő őszi ruhába öltözött. Sok fáról vitte tova az enyhe szellő a szivárvány ezer színével pompázó leveleket. A fű sok helyütt kiszáradt, ahol a lombos fák oltalmazták árnyékukkal a földet ott foltokban megmaradt zöldes színük, de a szárazság rozsdásbarnára színezte néhol ezeket is. A víz nagy kincs, csak akkor tudjuk értékelni, mikor már kevés van belőle. Az életet adó eső nagyon hiányzik. Néha-néha elered az egek csatornája, de vízét szűken méri, nagyon kevés jut a szomjazó természetnek. Szeptember nem csak az ősz kezdetét jelenti, hanem már hasonlóan az elmúlt évekhez az új tanév kezdetét is. Pókaszepetken a megsárgult írások szerint a kétszáznegyvenhatodik tanév vette kezdetét. Természetjáró szakkörünk is a régiek mellett új gyermekekkel bővült. Ha már szeptember, akkor első túránk a csodálatos panorámával rendelkező Zalaistvánd- Kemend szőlőkkel, gyümölcsfákkal szegélyezett útjain barangoltunk.
Van itt „meredek” domboldal, kacskaringós lejtő és sok élményt nyújtó titokzatos erdő. Ezen a szeptemberi „bevezető túrán” veszi kezdetét az erdőt, mezőt járó felfedező útjaink. Vannak közöttünk többen, kik sokadszorra járják körül ezt a lenyűgöző panorámautat, de a természet mindig képes valami újat, érdekeset adni számunkra. A táj az évszakokkal, évekkel változik, de az élmény mindig más, mindig új. Mászunk fára, lecsúszkálunk a lejtős domboldalon. Bevéssük nevünket a horhos oldalába: itt járt egy érdeklődő diák, ki nemsokára visszatér, mint a mesék királya, hogy újra és újra barangoljon a tájon. Nagyon szép időnk volt, huszonöten teljesítettük a napi kihívást. Sokat játszottunk, mókáztunk, kacagtunk. Túrás Macinak sok barátja eljött és gyerekekkel együtt végigjárta, vagy inkább vitette magát a sétán. Kerestünk kincseket elhagyott, romos hegyi hajlékokban, Kemend egykori vára helyén, hol kis dobozban találtunk kis figurákat, viszont a legendák aranyhintójának még nyomát sem találtuk.
Vagy mégis? Mi lehet kincse e tájnak? Az elásott, eldugott aranyak, ezüstök? Nem! A kincs bennünk és a körülöttünk lévő tájban van, amely örömöt és élményt, játékot ad míg diákként járjuk útjait. Mikor a sors elszólít e tájról, akkor az ember szívében, lelkében megleli az ifjúkorában keresett kincset: a szülőföldet. Úgy vagyunk vele, mint a vízzel, mikor itt élünk észre sem veszük, mikor más vidékre kerülünk, akkor kezd fontossá válni számunkra otthonuk, az ezer szállal megához kötő Zala völgye. Ezért fontos, hogy gyermekként minél több szegletét ismerjük meg e csodás kis világnak. Ehhez az ismeretszerzéshez a természetjárás, barangolás is hozzásegít mindnyájunkat.
Vikár Tibor
