1830-ban Tarcsai István lett a falu jegyzője és tanítója, ”szegény sorban élt”. S meglehetősen hosszú ideig szolgált ebben a minőségben, hiszen 1837-ben még ő töltötte be e státust. Ismerünk tőle ez év május 8-án kelt levelet, melyben elpanaszolja, hogy előtte 1829-ben Szőllősi Antal volt a falu jegyzője és tanítója, akinek el kellett költözni Szepetkről. Elköltözésekor a tanító éves fajárandóságát eladta egy Jakab nevű szepetki zsidónak, így Tarcsainak télre tüzelője sem maradt, ezért saját pénzén kellett beszereznie a fűtőanyagot. 1836-ban a pókafai erdőszélen összevágott fát a számtartó nem engedte neki elhozni. Tarcsainak az volt a „jutalma, hogy esztendők lefolyása alatt a szepetki helységben nemzedékeket jól tanítani iparkodott.” Tarcsai levele Gyűrűsön íródott, így 1847 végére már nem ő volt Szepetken a tanító. A számtartó azért nem engedte neki elvinni a fát, mert az a tanítói járandóság része volt. Az 1832-es Egyházlátogatási Jegyzőkönyvből ismerjük meg részletesen a szepetki iskolát és a mester jövedelmét. „A mester háza negyed holdon helyezkedik el, mellette egy kis káposztás kertje van, amiben burgonyát is termeszt. Az uradalomtól tíz szekér tűzifát kap, amelyet a falu bírája a télelején vágat fel, és behordatja a mesterházhoz. A falu erdejében egy sertést ingyen makkoltathat. Lélekgabona néven a bérlő, zsellér, vendégfogadós egy mérce rozsot fizet neki. Lélekpénzt bérlőtől, zsellértől személyenként 3 krajcárt kap, amit magának kell beszedni. Hirdető cédulákért 2 krajcárt fizetnek neki. Temetéskor akár öreg, akár fiatal szintén 2 krajcárt kap. Búcsúztatásért 30 krajcárt kap, akik pedig lélekpénzt nem fizetnek, azok temetéskor dupla árral tartoznak. Szüretkor minden szőlősgazdától 2 icce mustot maga tartozik begyűjteni. Gyermek taníttatásáért negyedévenként 15 krajcárt kap, télidőben reggel, délben 1 darab fát. Istvándon a mester 5 szekér tűzifát kap az uraságtól, amit az istvándi bírónak kell felvágatni és Szepetkre szállítani. A falu minden lakójától, még a molnártól is, 1 mérce rozsot kap. Lélekpénzt, 3 krajcárt, amit karácsonykor a mesternek kell összeszednie. A szőlősgazdáktól itt is 2 icce mustot, a tandíj itt is negyedévenként 15 krajcár, és télidőben naponta 2 darab fa.”
Pókafán lélekgabonát fizet „marhás, mind marhátlan” gazda 1 mérce rozsot. Lélekpénzt fizet minden külön kenyéren élő 3 krajcárt. A tandíj itt is 15 krajcár gyermekenként, de fát úgy is lehet a gyerekeknek hordani, hogy nem télidőben visznek napi 2 darabot, hanem egész évben hetente egy darabot.
Taszilópuszta elődje, az Újmajor ekkor épül ki. Az itteni cselédek lélekpénzt és gabonát nem fizetnek a mesternek, hanem az egyházi szolgáltatásokért temetésért, hirdetésért fizetniük kell. A tandíj ugyanaz, mint Szepetken. A tanító házának leírása megegyezik az 1816. évi Jegyzőkönyvével. A mesterház egy szobából, kamarából és istállóból áll. Fenntartása a három községet terheli. Az iskola több mint 50 éves, az időjárás igen megviselte, gerendái lesüllyedtek, így javításra szorul. 1836 októberében szepetki, istvándi és a pókafai jobbágyok levélben folyamodtak a Festetics családhoz beszámolva arról, hogy a „három helyiségnek iskolaháza oly rossz karban vagyon, hogy tovább azt el nem nézhetjük, félvén számosan béjáró kisdedeinket, hogy mikor nem valék, reájuk omlék az elavult, már lesüllyedt épület.” Az iskolaház romos voltát az ollári tiszttartó megvizsgálta, és megerősítette. A három falunak nem volt pénze, hogy új iskolát építsen. Az uradalomtól a gazdák kaptak téglát az építkezésre, bár a költségekhez a három falu lakossága tehetsége szerint hozzájárult. Az így összegyűlt pénz és tégla kevés volt az iskolaház felépítésére, Szepetk határában, pedig nem volt olyan föld, ami alkalmas lett volna vályogtégla készítésére. Így a három falu lakossága újra az uradalomhoz fordult segítségért. Meszet és téglát kértek, mert félő volt, hogy ha hitvány téglából rakják az iskola főfalait, akkor a fedél súlya alatt hamar repedezni kezd. Az uradalom segítségével az új iskolaépület elkészült 1837-re, de ajtói, ablakai évről évre javításra szorultak.
1851-ben Czuppon Miklós tanító és Izolta Alajos segédtanító személyében két tanerője volt a falunak. Tanodát egyikük sem végzett. Közösen egy teremben tanítottak 90 gyermeket. A három faluban 116 fő volt ekkor az iskolakötelesek száma. Zalaistvándról 30 gyermekből 25 fő, Pókafáról 25 gyermekből 16 fő, Szepetken 61 tanköteles gyermekből 59 járt iskolába. A mai viszonyokat ismerve elég nehéz elképzelni, hogy két tanító hogyan tudott egyszerre 90 gyermeket egy teremben tanítani.
Vikár Tibor
