Az idei év első túráját Dabronyba szerveztük. A ködös, párás idő nem nagyon kedvezett januárban a természetjárásnak. Nedvesek, csúszósak voltak az erdei utak. Azonban január 25-én, mintegy húszan jöttünk össze iskolánk kapujában a megbeszélt időpontra.
A napocska próbált utat találni a szürkés égbolton, de halvány sugarai alig érték el a mező didergő halványzöld fűszálait. A szellő is hűvösen suttogott, jelezve a tél még itt van a határban. Istvándon keresztül haladt utunk. Néha- néha megálltunk kicsit pihenni, erőt gyűjteni a barangoláshoz. Az erdő szegélyét elérve cipőnk egyre nehezebb lett, a vendéglátó agyagos sártól. Némi kis erőlködéssel sikerült a dombtetőt elérni.
A fák között a szél csendesen suttogott, viszont lábunkra a sár egyre jobban tapadt. Kis botokkal próbáltuk szabadulni tőle, de az agyag igencsak ragaszkodott hozzánk. Utunkat egy hatalmas kidőlt fatörzs is próbára tette, de számukra ez már nem jelentett akadályt, volt hol kényelmesen meg tudtunk pihenni. Utunkat egy hatalmas horhosban folytattuk, melynek oldalait néha meg-megmásztuk. Természetesen a sár itt is ragaszkodott hozzánk. Sőt a tavak előtt továbbhaladásunkat hatalmas tócsák tették próbára. Viszont kicseleztük őket és az erdő szélén haladva folytattuk utunkat. Délre értünk Dabronyba. Megebédeltünk a velünk hozott elemózsiából, majd megszemléltük a tájat. A télnek már alig láttuk nyomát.
A víz felszínén itt-ott még láttunk foltokban jégdarabkákat. Távolban madár vijjogott, kereste párját, ki hasonlóan válaszolt neki a messzeségből. A naptár ugyan még telet mutat, de a természet már itt a tavaszt keresi.
Kis séta után visszaindultunk, leküzdöttük újra a sártenger vendégmarasztalását. A csúcsra érve más erdei útirányt vettünk, hogy kicsit kevesebbet kapjunk a csúszós utakból, amely jövetelünket igencsak próbára tette. Visszautunk már lassabban haladt, sokszor megálltunk, fáradtak voltunk. Így jó kétórás menetelés után újra Pókaszepetken voltunk. Jól elfáradva tértünk haza. Februárban újra a hegyek vándorai leszünk.
Vikár Tibor