A száraz nyár után, bőséges esővel köszöntött be szeptemberben az ősz. A hónap közepére megenyhült az idő, a borongós Zala- völgyét újra beragyogta a késő őszi napsütés. Szeptember 21-én az elsős és második osztályos túrázókkal és természetesen az elmaradhatatlan Túrás Macival útra keltünk, hogy bebarangoljuk a közeli hegyeket. Reggel 9 órára iskolánk előtt már útra készen állt a kis csapat (szülők, gyerekek, Túrás Maci). Az idő nagyon párásan indult, köd borított mindent. Az Istvánd- kemendi hegyeket alig lehetett látni. Mi azonban bíztunk a jó időben, hogy a Nap előbb vagy utóbb felszárítja a ködöt, harmatot. Mire az istvándi temetőhöz értünk már szélesen bontakozott ki a látóhatár. Pakod, Istvánd, Pókaszepetk házai az ősz színeiben pompáztak. Utunk során gyakran meg-megálltunk, hiszen a túrán résztvevők zöme még csak most ismerkedett a hosszabb túrázás sok élményt nyújtó és fárasztó oldalával is. Jó néhány túrázó gyermeknek ez volt élete első hosszabb „sétája”.
A kemendi Szent Kristóf Kápolnát elérve már teljesen eltűnt a köd a látóhatárról. Zalaegerszegtől az Alpokig tudtunk már gyönyörködni a tájban. A kápolnánál fogyasztottuk el a magunkkal hozott „ebédet”, közben néhányan kísérletet tettek rá, hogy néhány szöcskét, lepkét befogjanak. A képzeletbeli versenyt a szöcske, pillangó csapat nyerte, sikerrel csúsztak ki a gyerekek kezei közül. A kápolnát elhagyva lementünk a kemendi falurészbe és az ősi országút nyomát követve kicsit zihálva, izzadtan birtokba vettük a kemendi Várdombot. A Várdombra feljutva csodálatos látvány tárult elénk. Zalaegerszegtől az osztrák határig kalandozott szemünk a messzeségben. Lábunk alatt a korai ősz tarka virágai nyíltak. A domb oldalán lévő erdőségek csendesen tarka ruhába bújtak, és az ősz ezer színében pompáztak közel és távol. Kicsit megpihenve a Sárkány völgy felé túráztunk tovább, ahol a forrásnak csak csekély vízét találtuk. Jó egy órás út után értünk újra Pókaszepetkre. Velünk Túrás Maci is jól elfáradt. Sok szép élménnyel indultunk haza.
Vikár Tibor