November hónap eleje hűvös, száraz idővel köszöntött be. Aznap reggelre a zöld növényzet hóharmattól volt fehér, azonban délutánra már elég barátságos időben volt részünk. November nyolcadikai kirándulásunkat Dabronyba terveztük. Az időjárás előrejelzés felhős, esős időt jósolt. A kirándulás reggele mintha az időjárás előrejelzéseknek akarna igazat adni. A nap a felhők mögé bújt, még egy kicsit az eső is szemerkélt. Ennek ellenére, mint egy harmincan gyűltünk össze szülők, diákok a megbeszélt időpontban iskolánk kapuja előtt. A kedvezőtlen előjelek miatt a túra útvonalának megváltoztatását is fontolóra vettük, de a kíváncsiság erősebb volt bennünk, hogy újra úticélnak a Kemendi dombokat válasszuk, Dabrony mellett döntöttünk.
Első nagyobb pihenőnket a zalaistvándi játszótéren tartottuk, majd a Foglár-csatorna hídja, az Istvándi erdőalja következett. Bent az erdőben már nehezebb terep fogadott bennünket, a domboldalt csak kisebb- nagyobb pihenőkkel sikerült leküzdenünk. Közben ismerkedtünk az őszi erdővel: a sárgászöld minden árnyalatában pompázó fákkal, az erdei avarból előbújó gombákkal.
Utunkat a gyermekek örömére egy kidőlt tölgyfa keresztezte. Jólesett rajta a pihenés, a bátrabbak az ágait is megmászták. A dombtetőt elérve lefelé a Dabronyi völgyben már könnyebben haladtunk. Igaz, az út elég gödrös, hepehupás volt, így próbára tette minden ügyeségünket. Leérve a völgybe a szokásos „vendégmarasztaló” sáros út fogadott bennünket.
Természetesen kisebb- nagyobb csúszkálásokkal sikerült ezt is magunk mögött tudni. Pontosan délre értük el a Dabronyi tavakat. A horgászok által épített pihenőnél kicsit kifújtuk magunkat, majd a tó környékét barangoltuk be. Az elboruló felhőzet kicsit megriasztott bennünket, de szerencsére az esőfelhők elkerülték csapatunkat. Csodálatos a késő őszi Dabrony. A tó tükrében meg-megcsillantak a felhők közül előbukkanó nap sugarai. Vizi molnárkák nagy ügyességgel futkostak a tó felületén, néha- néha egy- egy hal is előcsobbant egy pillanatra a vízből. A vízparton bólogató nádbugák közt egy újszerű hídon átkeltünk a tó túlsó partjára is. Sajnos, a pihenő időnk nagyon gyorsan eltelt.
Összekészülődtünk és elindultunk visszafelé. Nagy ügyel- bajjal sikerült újra legyűrnünk a sáros utat, és a vastag avar szőnyeggel borított hegyoldalt is. Dombról/hegyről lefelé egyre nehezedő lábakkal értük el újra az istvándi erdő szélét, majd a Foglár- csatorna hídját, Zalaistvándot. Délután három órára pedig Pókaszepetkre értünk. Ismét egy jót túráztuk. Sok szép élménnyel tértünk haza.
Vikár Tibor