A tavalyi tanévben kiírt „Határtalanul” pályázatra jelentkezett iskolánk, és hozzánk kapcsolódott a baki és gellénházi iskola is, így 46 diák és 5 kísérő tanár részvételével, hosszas szervezőmunkát követően szeptember 18-án kora hajnalban elindultunk Erdély felé. A három iskola tanulói már egy előkészítő órán találkoztak, de a felszállásnál még kissé félszegen nézték egymást, ami aztán gyorsan elmúlt, barátságok alakultak ki. Mivel Arany János emlékév van, most ünnepeljük jeles költőnk születésé¬nek 200. évfordulóját, ezért első utunk a szülőházához vezetett Nagyszalontára, ahol találkoztunk a ház gondnokával. Marika néni megismertette a gyerekeket a szülőházzal a költő gyermekkorával, a jellegzetes korra jellemző bútorokkal, ,a kamrában található régi szerszámokkal, eszközökkel. Itt csatlakozott hozzánk erélyi idegenvezetőnk Márton Alpár, egy 22 éves egyetemista idegenvezető, aki Csíkszereda mellett él és igazi ízes székelységgel beszélve mesélt napokon keresztül. Személyében egy nagyon szimpatikus, lelkiismeretes igaz embert ismertünk meg. Első éjszakánkat Nagyenyeden töltöttük a két fűzfát viszont nem láttuk, mert az útlezárások miatt viszonylag későn érkeztünk első szálláshelyünkre. Sajnos reggel esőfelhők gyülekezetek és. egy kis idő elteltével kinyíltak az ég csatornái, csúszóssá téve a Tordai hasadék köveit, így nem lehetett túrázni. Viszont a festői szépségű Torockót esernyőkkel ugyan, de megnéztük. és próbáltunk indulni abba az irányba, ahol tisztulni látszott az ég. Szovátán a Medve-tó partját már barátságos, napos időben néztük meg, láttuk a medve alakú tavat, a környező sótömböket. Erdély sóvidékére érkeztünk és a bányabuszra ülve berobogtunk a Parajdi sóbánya 120 méter mélyen fekvő turisztikai látványokkal bővelkedő tárnáiba. A vállalkozó kedvűek megnyalhatták a sós falakat. Korondon a fazekasok termékeit csodálhattuk meg, Farkaslakán pedig Erdély egyik legnagyobb írójának, Tamási Áronnak a sírjánál koszorúztunk.
Milyen kicsi a világ. Ez itt is bebizonyosodott. Mikor Székelyszentléleken Petőfi Attila leállította a buszunkat a Becsali panzió elé, az elénk siető süteménnyel kedveskedő házigazdák mellett, jött Bálizs László, az egervári és zalaszentiváni iskola igazgatója, szóval ők is pont itt voltak elszállásolva. A finom vacsora után mi vendégszállásokra mentünk, ahol változó létszámmal lettünk elhelyezve. A mi vendéglátónk egy nagyon kedves székely család volt, úgy fogadtak bennünket, mintha a családhoz tartoznánk. Idézem Matild nénit „ Na kislányaim most három napig az enyémek lesztek”. Szerdán a bőséges, helyi ízeket is felvonultató reggeli után elindultunk a helyi iskolába, ahol nagy meglepetésre kiderült, hogy bár hasonló tantárgyakat tanítanak, de 1-10-ig osztályoznak és a nálunk ötös tanulók ott megbuknának. Természetesen a gyerekek ugyanolyanok, mint nálunk. Kezdeményezték, hogy fociznak egyet velünk. Hát úgy néz ki ezzel sikeresen megúszták a román nyelvből írt dolgozatot. Átadtuk ajándékainkat és elindultunk meghódítani a Madarasi-Hargita 1801 m magas csúcsát. A traktorozás a bőven ömlő eső ellenére élmény volt. Mi a lányokkal behúzódva a magunkra terített fólia alatt vidám „esőhajtó énekeket daloltunk. Sajnos olyan nagyon nem sikerült a felhők elhajtása, mert bizony a csúcshódítás közben is kaptuk az égi áldást, de legalább nem volt köd és felhő így láttuk a környező tájat a székelyek szent hegyéről. Délután már újra kegyes volt hozzánk az időjárás így Szejkefüdőn és Máréfalván már szikrázó napsütésben néztük a székely kapukat, megkoszorúztuk a legnagyobb székely Orbán Balázs sírját, és néhányan megkóstolták a kissé petróleum szagú és ízű gyógyvizet. Reggel mondtam, hogy úgy látszik, ha én Torockón, vagy a Madarasi-Hargitán vagyok, esik, de a Békás szorosnál és a Gyilkos tónál mindig jó időben voltam. Ez most is így lett, szerencsére nagyon kellemes időben tudtunk végig sétálni a Békás szoros égbe törő falai között és a Gyilkos tó partján, valamint a Zeteváraljai víztározó töltésén. Utolsó napunk már a haza utazás jegyében telt, de még Segesvár látnivalóit Alpárral együtt megtekintettük és itt búcsúztunk el tőle. Aradon megnéztük az emlékműveket és tisztelettel adóztunk a hősi vértanúknak. Fáradtan, de élményekkel gazdagodva szálltunk le e buszról szombat hajnalban. Szeretnénk továbbra is a programba bekapcsolódva több tanulót is megismertetni Erdély csodálatos világával.
Végül összegyűjtöttem néhány diákunk véleményét erről a fantasztikus kirándulásról.Ők így látták.
ERDÉLYI ÉLMÉNYEK
„Egyik legnagyobb élményen volt, hogy eljuthattam Erdélybe. A helyek, amelyeket bejártunk rettentő gyönyörűek voltak, s még az idők ellenére is élvezni lehetett a sok szépet. Az ételek kicsit furcsábbak voltak számunkra, hiszen mi nem ezekhez vagyunk szokva, de azért meg lehetett enni. Hamar elment ez az 5 nap. De igazából szerintem nem lehet értékelni ezt a kalandot, mivel tényleg elmondhatatlanul jó volt, örök élmény marad!”
„Az emberek nagyon kedvesek voltak és olyan volt mintha csak Magyarországon voltam volna. Nekem nagyon tetszett, és aki el tud jutni Erdélybe annak nagyon, ajánlom, hogy menjen el, mert gyönyörű hely.”
„A kirándulás minden mozzanata nagyon tetszett. Viszont ha mégis kéne, választanom a Madarasi- Hargitát választanám. A gyönyörű táj és a Himnuszok közös éneklése nagyon megérintette a szívem. Nagyon meglepett, hogy ilyen kedvesek és vendégszeretők az emberek. Ezt az élményt soha nem felejtem el.”
„Legnagyobb élményem nekem a Madarasi- Hargitán volt. Azon belül a traktoros menet és a túra fel a hegytetőre. Igaz néha megeredt az eső, de a kedvünket nem vette el. A Gyilkos tavon pedig meglepődtem azt hittem, hogy egy kis tavacska, hát nem egy kis tavacska. De még is nekem a Békás- szoros tetszett. A két sziklafal között úgy éreztem magam, mintha mesében lennék. A szállás az tökéletes volt. Szerintem ez egy igen jó tanulmányi kirándulás volt.”
„A nagymamám mindig azt mesélte, hogy az erdélyi magyarok az igazi magyarok. Ahogy a buszról leszálltunk a levegő könnyebbnek tűnt. A legérdekesebb látvány, mikor a barlangban a só folyékony állapotban is jelen volt. A negyedik napon a Gyilkos tónál jártunk az volt benne a legérdekesebb, hogy a tóból fatörzsek álltak ki. Hegyek és fenyvesek ölelték körül a szürkészöld színű tavat. Amit nagyon vártam, hogy láthatunk medvét az nem valósult meg. Ha nem lenne ilyen messze többször is elmennék, mert nagyon tetszett köszönöm a lehetőséget, jól éreztem magam. Köszönettel tartozok az erdélyi magyarok vendégszeretetéért.”
„Jók voltak a koszorúzások és tényleg sokkal másabb érzés volt ott énekelni a himnuszokat. Gyönyörű volt a környezet, a kilátás, egyszerűen minden szép volt. Nagyon nagy élmény volt.”
„A legjobb az volt a kiránduláson, hogy több embert ismerhettünk meg. Meg még azt is, hogy megtapasztalhattuk a székely vendéglátást.”
„Ami először eszembe jut Erdélyről, az a sok erdő, a hegyek, na meg a medvék. Bár az utóbbiból sajnos egy példányt sem láttunk, a másik kettőből többet is megcsodálhattunk. Érdekes, hogy az emberek Magyarországtól ilyen távol is megtudják őrizni a magyarságukat, néha jobban is, mint mi. Szívesen élnék itt, ugyanis nagyon tetszett a házak, a friss levegő, na meg talán egy medvével is találkozhatnék.”
Kovács Árpádné