A “Határtalanul!” program keretén belül a pókaszepetki, gellénházi és a baki általános iskola tanulóinak idén is lehetősége nyílt Erdélybe látogatni 2018.szeptember 17-től 21-ig. Nagy élmény ez gyermeknek, felnőttnek egyaránt. Megtanulhatják, hogyan lehet ezer kilométernél is távolabb honfitársnak maradni és őrizni azt, amit itthon egyre kevésbé érez az ember. Öt nap nem sok, ha minél többet szeretnénk látni, ezért a program elég feszes volt.
Összesen 46 diák és 5 tanár kirándult. Az út nagyon hosszú volt, fárasztó, a határig körülbelül 7-8 órát utaztunk. Arra mindenesetre nagyon megfelelt, hogy a három intézmény tanulói összeismerkedhessenek. Azóta is tartó barátságok szövodtek.
Először Nagyszalontára érkeztük, ahol megtekintettük Arany János szülőhelyét. Érdekes volt testközelből érezni, amit eddig csak az irodalomkönyvekből ismerhettünk. Ezután a Tordai-hasadék irányába indultunk, de a tervezett túrát reggelre kellett halasztanunk. Torockón éjszakáztunk, nagyon kényelmes, kellemes környezetben.
Második nap reggel korán megszemléltük, ahogy a sziklák közt egy időre elbújva kétszer kel fel a nap. A Hesdát-patak mentén, a köveken egyensúlyozva kalandos túrát tettünk. Ezt követően Medgyes következett, majd Berethalom, ahol az egész csoport az erődített templom titkait fedte fel idegenvezetőnkkel, Alpárral, aki ízes székely szólással vezetett be minket Erdély titokzatos világába. Megnéztük még Segesvárt, lenyűgöző történelmi belvárosával. Aztán megérkeztünk Székelyszentlélekre, ahol a szállásunk volt egész héten. Itt családoknál laktunk, ahol tényleg megtapasztalhattuk, mit jelent a székely vendégszeretet.
A szerdai napot a helyi iskolában kezdtük. Átadtuk ajándékainkat, órát látogattunk, sőt még egy kis magyar-magyar focimeccsre is volt idő. A Békás-szorosnál, a táj elvarázsolt. Meredek sziklafalak közt, szűk szerpentineken estünk egyik ámulatból, a másikba. A Gyilkos-tónál nagyot sétáltunk, meghallgattuk a tó legendáját. Jártunk a Zetelaki víztározónál. Megkoszorúztuk Orbán Balázs sírját. Ittunk Szejkefürdő gyógyvízébol, ami nagyon egészséges, de szörnyű ízzel megáldott.
Csütörtökön reggel indultunk a Madarasi-Hargitára, amelyre traktor vitt fel minket a menedékházig. A csodás idoben lenyűgözött mindenkit a panoráma. A túrát gyalog fejeztük be, és a csúcson elhelyeztük rengeteg elődünk között, a magunk emléktárgyait. Aznap még eljutottunk Máréfalvára, ahol 95 székelykapu várt minket. Farkaslakán mindenki talált kedvére való ajándékot a családnak. Este megkoszorúztuk Tamási Áron sírját, emlékezve nagy szerzőnkre.
Pénteken korán kellett kelni, mert ez volt a hazaút napja. Elbúcsúztunk szívélyes, szeretett házigazdáinktól, utoljára visszanézve, a visszatérésben reménykedve. Csípos hidegben Szovátára hajtottunk, majd a Medve-tó sós vize melletti sétától felfrissülve, utolsó programunk, Nagyvárad következett. A várban pezsgő élet fogadott minket, az épen maradt falak a múltról meséltek.
A legtöbben közülünk először jártak Erdélyben. Jó volt látni, hogy ha földrajzilag, közigazgatásilag egy másik országban is jártunk, otthon voltunk, ezt a gyerekek is átérezték.
