Iskolánknak a vírusok okozta lezárások után végre újra lehetősége volt külföldre utazni. A Határtalanul program keretein belül három intézmény tanulói, a pókaszepetki, gellénházi és söjtöri fiatalok vágtak neki a több, mint 2000 kilométeres útnak.
A határi Ártándig még pihentek a diákok, hisz a korai indulás fárasztó volt számukra. Az első állomásunk Arad volt, ahol egy szép és megható műsor keretein belül megkoszorúztuk az Aradi Vértanúk emlékhelyét. Elbúcsúztunk Aradtól és Temesvárt elkerülve Miskolczy Endre idegenvezető által, megismerkedtünk Erdély öt korszakával.
Nagy erdélyi fejedelmekről hallottunk: Bethlen Gáborról, a Rákócziakról, Apafiról, és a Báthoryakról.
Megtudtuk, hogy volt önálló tartomány is a harmadik korszakban 1867-ig. A következő 60-70 évben volt a második aranykora Erdélynek, ekkor kapták meg a városok mai arculatukat. Haladtunk tovább. A történelmi Erdély hegyeit átszelve megérkeztünk Dévára. Magos Déva várát másztuk meg és onnan leérve tovább haladtunk Szeben városa felé, a szászok földjére, ahol az éjjelt a Dracula-Hotelben tötöttük, s a várost másnap reggel tekintettük meg.
Ezután a Kerci apátságba mentünk, ami az 1100-as években épült Imre herceg finanszírozásában. Mivel már sok idő eltelt, állapota sokat romlott, de az eredeti kövek megmaradtak. Kercről elindultunk német falvakon keresztül Brassó irányába, Fogarason Mikszáth Kálmánról is beszéltünk. Brassóban – a szászok egyik ősi fészkében – a Fekete templommal kezdtünk, mely a legnagyobb gótikus templom Konstantinápoly és Bécs között (a legrégebbi templomok egyike). Megtudtuk, hogy Mátyás király volt az avatóján 1474-ben. Itt betekintést nyertünk a németek múltjába.
A cérna utcában való sétálás után felfedezhettük Brassó rejtelmeit, a Cenk-hegy lábánál nézelődtünk, vásároltunk.
Elindultunk a szállásunk felé Gelencére, közben Gábor Áron síremlékénél is tisztelegtünk, illetve elolvastuk Sepsiszentgyörgyön azt a táblát, ami annak az emlékét őrzi, hogy a megyeházánál hangozott el 1848-ban, hogy lesz ágyú.
Gelencéről másnap reggel a kéklő hegyek alól elindultunk Alsócsernátonba, ahol megismerkedtünk a fiatalokkal, megnéztük, hogy néz ki itt egy iskola, milyen az oktatás. Egy szünetbe csöppentünk bele. A szász és székely értékek nyomában. Utána Haszman Pál gyűjteményét tekinthettük meg. A székelyföldi emberek életéből, életüknek a használati tárgyaiból láthattunk egy szeletet.
Utána mentünk Kézdivásárhelyre, a Céhtörténeti múzeumba. Itt sok érdekes dolgot hallottunk Zsuzsiról, Andrisról – így hívták a játékbabákat-a népviseleti gyűjteményről. A Csomád- hegység irányába vettük utunkat, közben a Szent-Anna tó legendáját hallgattuk. A tó látványában gyönyörködtünk, kürtöskalácsot kóstoltunk.
Elindultunk vissza a szállásunkra, Gelencére. Másnap reggel egy kis ékszerdobozban kezdtük a napot, ahol Imre bácsi, a kántor elmondta a templomban található freskók történetét. Láthattuk a gyönyörű oltárokat az 1600-as évekből, a székely jelképeket, a székelykapuk motívumvilágát, a kopjafákról.
Elindultunk Gelencéről, átjöttünk a Nyerges-tetőn, majd Csíksomlyóra érkeztünk a kegytemplomba. Énekeltünk, imádkoztunk és megcsodáltuk a Mária szobrot. A Madarasi Hargita 1801 méteres csúcsa alatt jöttünk Szentegyházán keresztül Székelyudvarhelyre.
Mentünk Farkaslakára, ahol Tamási Áron sírjánál tisztelegtünk, a Trianoni emlékműnél átéreztük, hogy mit jelent az országnak az a nap.
Utána egy vásárba csöppentünk, megtapasztaltuk, hogy magyar élet is van Erdélyben.
Megérkeztünk Szovátára, itt nagyon tetszett mindenkinek a Medve tó. Fotózkodtunk a fából faragott medvével is.
Továbbhaladva Szovátáról, Csókfalván – sokak bánatára – nem sikerült csókolózni. Hisz csak egy kutyussal és egy idős nénivel találkoztunk.
A Mezőségen keresztül érkeztünk meg a Tordai-hasadékot látva Torockóra, a Székelykő árnyékába.
Utolsó napunkat Torockón kezdtük és a Királyhágók keresztül mentünk Nagyváradra, ahol Ady nyomába eredtünk. Nagyváradon városnézéssel zártuk ezt az élményekkel teli öt napot.
A diákok nagyon élvezték a túrát, hálásak voltak, hogy megismerkedhettek Erdély csodáival. Volt egy momentum, amit beszámolójukban szinte mindannyian megemlítettek, mikor utolsó este Torockón lesétáltunk a főtérre és közösen elénekeltük ősi himnuszainkat és más dalokat. Még a helyiek is meglepődtek, nem szokás arrafelé már az ilyen a magyar diákoktól.
Reméljük megőriznek magukban a gyerekek az együtt töltött öt napból és a csodás élményekből.