Az idei tanév tavaszára, május 2-ára kirándulást szerveztünk tanítványainknak. Gondosan előkészített programmal készültünk, hiszen az időjárás tréfálkozhat velünk.
Május 2-án lelkes kisdiák csapat elindult Keszthelyre. A délelőttöt a Balaton Múzeumban töltöttük, ahol tárlatvezetéssel megtekintettük az állandó kiállítás termeit. Zala vármegye első múzeuma a kezdetek óta gyűjtötte a Balaton környékének régészeti, néprajzi, történeti és természettudományi emlékeit. A Balatoni Múzeum nemcsak Keszthely, de az egész Közép-dunántúli régió egyik tradicionális szellemi központja, a Balatonnal kapcsolatos ismeretek bázisa. Napjainkban 5 állandó és évente 6-8 időszaki tárlat várja a Balaton szerelmeseit és a kultúrára éhezőket. A gyerekek megcsodálhatták a tó állatvilágát, a partján élő emberek munkáját felidéző tárgyakat, leleteket. Nagy esemény volt a tanulók életében, hiszen több év tanulmányi kirándulása maradt ki a Covid-világjárvány miatt, s a gyerekek többsége most járt először múzeumban. A kora délutánt a Balaton parton töltöttük. Kisétáltunk a mólóra, ahol az éppen beérkező hajót nagy érdeklődéssel figyeltük. A közeli játszótéren vidám, önfeledt játékkal folytatódott a program. Fagyizás után élményekkel gazdagodva ültünk be a buszokba és indultunk haza.
A kirándulás jól sikerült, hiszen az időjárás is kegyes volt hozzánk. Külön köszönet illeti a Szülői Munkaközösséget, hiszen anyagilag támogatta az általunk szervezett programot.
Szakosné Biczó Marianna, a kirándulást szervező pedagógus