Újra Dabronyban

blank

Három év kihagyás után újra Dabronyban jártak iskolánk természetjárói. A héten nagyon szép idő volt, az időjárás már áprilist idézte, kicsalogatta a tavasz korai virágait. Viszont a túra napján, szombaton az ég borússá változott, néha a felkelő nap sugaraival próbált áthatolni a makacs felhőtakarón. Sajnos, kevés sikerrel. A szomorkás idő ellenére újra összeállt kis csapatunk, és huszonöt fővel indultuk el újabb felfedező utunkra. Zalaistvándon megpihentünk egy kicsit játszani, falatozni, majd újult erővel róttuk az egykori Vásárosúton a kilométereket. A Foglár csatorna/patak hídjánál újra kifújtuk magunkat. Egy kicsit eljátszogattunk a nádbugákkal, melyekről csodálatos felvételeket készítettünk és a messzeséget kémleltük, hogy a távolban táborozó varjúcsapat milyen terülj asztalkát találhatott. A nagy távolság miatt nem sikerült kíváncsiságunkra választ kapni. Elérve az istvándi erdő szélét fehér hóvirágmező tárult szemünk elé. A korai tavasz teljesen előcsalogatta a tavasz hírnökeit. Itt-ott piros csészegombák is jelezték az idő enyhülését. Viszont szomorúan tapasztaltuk, hogy találkoznunk kellett (sajnos már nem először) a vadászat kézzel fogható nyomával: őzlábakkal és szarvasfejjel, melyek ilyen mód hátra hagyása kicsit kellemetlen volt számunkra. Nem tudom, hogy ez máshol is jellemző-e, egyelőre itt találtunk ilyen maradványokat. Látványnak nagyon kellemetlen volt. Erőnket összeszedve sikerült legyőznünk az előttünk végtelenségig magasodó emelkedőt, miközben kisebb sárcsapdákat is le kellett küzdenünk. Néha egy- egy cipő külsőre megváltozott és agyagbundát öltött. A Dabronyi oldalon gyorsabban haladtunk, nem állták utunkat magas domboldalak. Korhadó fák törzséről még taplógombát is gyűjtöttünk emlékbe. A völgybe érve egy régi vízvezetőárokban próbáltuk ki ügyességünket a lösz oldalak megmászásával, melynek eredményeként ruhánk terepszínűvé változott. A kettes tó előtt újabb akadály fogadott bennünket. Végtelen sárút tette próbára ügyességünket, melyet több-kevesebb sikerrel tudtunk leküzdeni.

Végre délre elértük célunkat: a Dabronyi tavakat. Kicsit pihentünk, megebédeltünk az általunk hozott elemózsiából, de kíváncsiságunkat alig tudtuk türtőztetni, hogy a tó környékét jobban meg ne ismerjük. Körbejártuk a vízi világot. Átsétáltunk a keskeny kis (számunkra végtelen) hídon. Még tavikagyló héja is utunkba került. Jobban figyelve a víztükör tetején vízipókok, molnárkák népes csapatát fedeztük fel. A fák levelei közt megbújva nünükék szorgoskodtak. Számukra eljött a tavasz. A vízparti mogyoróbokrok is kibontották virágaikat, talán pár hét kérdése és zöldestarka ruhát ölt a fák és bokrok sokasága. Csodákkal, élményekkel telve indultunk vissza felé. Már rutinosan küzdöttük le a sáros- pocsolyás útszakaszt, még egy utolsó próbát csináltunk a löszfalak leküzdésére, kisebb- nagyobb eredménnyel. Nagy fáradsággal leküzdöttük az előttünk végtelenségig magasodó domboldalt. Közben meg-megálltunk, hogy újult erővel folytathassuk utunkat hazafelé. Istvánd határában néha- néha egy-egy esőcsepp próbált gyorsabb tempóra ösztönözni bennünket. Az idő kegyes volt hozzánk, az eső még elkerült bennünket. Igaz, felettünk a gomolygó felhők már gyorsan váltották egymást. Három órára beértünk Pókaszepetkre. Jó pihenést kívánva búcsúztunk egymástól, majd márciusban folytatjuk újult erővel kalandozásainkat.

Vikár Tibor

Kapcsolódó cikkek

Tóth Attila

A weblap készítője, tartalomkezelő

Tóth Attila

BESZÁMOLÓK