Már lassan egy éve, hogy a gyerekekkel nagyobb létszámban barangoltam a csodálatos panorámát nyújtó Zalaistvánd-Kemend hegyvonulaton.
Szeptember 16-án szép napos időben szülőkkel, diákokkal indultunk el iskolánktól. A megszokottól eltérően most a szőlőhegy lábánál az egykori vármegyei főúton haladtunk célunk felé. A zalaistvándi Hámos- malom régi épülete mellett is elmentünk, bár álmodtak jobb sorsot is az épületnek, de sajnos napjaikban is bezártan, elhagyottan áll. A mellette lévő malomtó fokozatosan mocsarasodik el, visszaköveteli a természet. Talán egyszer majd felébred Csipkerózsika álmából. Sűrű egymásután kerülgették csapatunkat a szőlőkbe igyekvő autósok, hogy a hegy kincsét, szorgos munkájuk jutalmát begyűjtsék. A hajdani írások szerint már fél évezrede, így van ez nálunk minden év Szent Mihály havában. Néha megálltunk pihenni, hogy szomjunkat enyhítsük utunk során. A magányosan álló vadászlesből a Zala mentén lévő erdősávot kémleltük talán láthatunk egy- egy őzet, szarvast, kik ott keresnek oltalmat, kissé hangos csapatunk elől. Kemend és Istvánd ősi határát másfél száz éve vigyázza egy kopottas kőkereszt a megfeszített Üdvözítő képével. A láthatáron feltűnik Kemend várának dombja, melyet megjelöltek a Szent Kereszt jelével, így fejezve ki tiszteletüket a dicső múltra emlékező utódok. Hol vannak már a Gersei- Pethők? Emléküket már csak pár oklevél őrzi, pedig egykor fél vármegye rettegte nevüket. I. Ulászló ostromló serege is elvonult régen a história lapjaira. A vár köveiből, tégláiból pedig új Istenháza és virágzó uradalom született Szepetk és Ollár szívében.
Közben a magasságot legyőzve Szent Kristóf kápolnája tövében pihentünk egy kicsit. Szöcskék, lepkék versenyt kergetőztek a kicsi kezecskékkel. Néha egyet-egyet sikerült marokba zárni, de szabadságát hamarosan visszakapta.
A szőlőhegy gerincén pincék, gyümölcsösök szegélyezte úton ballagtunk tovább a déli nap után. Zsivajgó csapatunkat előbb finom pogácsával, szomjoltó vízzel, később kaláccsal, musttal vendégelte meg a pincék szorgos népe. Köszönjük a gazdák és a gazdaasszonyok vendéglátását és a sok finomságot.
Lassan elfogyott lábunk alól a hegy gerince. Csendben, tisztelettel haladtunk át a holtak birodalmán, közben egy-egy szál virágot letéve az eltávozott nagyszülők nyughelyére. Élményekkel gazdagon értünk iskolánk kapujába, majd otthonunkba. Nagy élmény volt számomra, hogy túrázhattam veletek gyerekek, köszönöm a szülőknek a kíséretet. Októberben újra útra kelünk.
Vikár Tibor